 |
A projektről |
|
|
|
A PALLÓ projekt
A „PALLÓ – Az élethosszig tartó
tanulás információs, felkészítő és segítő hátterének
biztosítása a közművelődési intézményekben”
projekt a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program
3.5.4 – „A felnőttképzés hozzáférésének javítása
a rendelkezésre álló közművelődési intézményrendszer
rendszerszerű bevonásával” című intézkedésének
keretében valósul meg.
A projekt célja a felnőttképzésbe való bekapcsolódást,
a lemorzsolódás csökkentését segítő szolgáltatások
biztosítása a közművelődési intézményekben a működtetéshez
szükséges személyi és internetes háttér megteremtésével.
Budapesti Művelődési Központ és a Biatorbágyi Faluház
és Karikó János Könyvtár 2005. február 1-jén kezdte
el a munkát, amelynek támogatott szakasza 2007. január
31-ig tart. A projekt során kifejlesztett képzések,
információs rendszerek, szolgáltatások legalább 2012.
január 31-ig elérhetők lesznek.
A projekt során
- kifejlesztünk és elindítunk egy
felnőttképzési
konzulensképzést, amely képessé teszi a művelődési
szakembereket arra, hogy a felnőttképzés és -oktatás
bármely formájába bekapcsolódni kívánók számára tájékoztatást,
útmutatást nyújtsanak;
- létrehozunk egy internetes információs
rendszert, amely összegyűjti és könnyen elérhetővé
teszi a felnőttképzési információkat, lehetővé teszi
a helyi információk elhelyezését és segíti a konzulensek
kapcsolattartását;
- kifejlesztünk és a Zsámbéki-medencében
elindítunk egy felnőttképzésbe
való bekapcsolódást segítő programot;
- tájékoztató
szolgálatokat működtetünk, ahol a felnőttképzési
konzulensek a számítógépes információs rendszer felhasználásával
segítik a személyesen, telefonon vagy interneten hozzájuk
fordulókat;
- központi „help-desk”
segít a konzulenseknek a kompetenciájukon túlmutató
problémák megoldásában.
A projektet bemutató prezentáció itt
letölthető.
Megvalósítók
A projekt a Humánerőforrás-fejlesztési
Operatív Program támogatásával, a Budapesti
Művelődési Központ vezetésével, a Biatorbágyi
Faluház és Karikó János Könyvtár mint konzorciumi
partner részvételével valósul meg.
A projekt kidolgozói:
Borbély Tibor Bors munkaügyi kutató, munkavállalási
tanácsadó;
Brüll Edit, a BMK igazgatóhelyettese;
Juhász Ágnes, a projekt szakmai vezetője;
dr. Szilágyi Klára tanszékvezető egyetemi docens.
A képzési tematikák kidolgozásában részt
vett még
Józsa Gabriella, Edumedia Bt.;
Kovács Márta, a BMK információs osztályának vezetője;
dr. Maróti Andor nyugalmazott egyetemi docens;
Szabóné dr. Molnár Anna egyetemi docens, ELTE PPK Andragógia
Tanszék.
Együttműködő partnerek:
28 szervezet a pályázat készítésekor együttműködési
szándéknyilatkozatot írt alá. Ez a közművelődési intézmények
esetén a képzésben való részvételre és az eredmények
intézményükben való hasznosítására vonatkozik, más intézmények
az igények jelzésében és a szakmai munkában dolgoznak
velünk együtt.
A projekt indulása után a Magyar
Tartalomipari Szövetség (MATISZ) és az „IT
Mentor – Az informatikai szektor mint munkaadó”
című projekt programfelelőse jelezte, hogy az EU EQUAL
programja keretében megvalósuló programjukban, illetve
a közösségi Internet-hozzáférési helyek számára kiépítendő
országos IT-mentor hálózat tematikájának kidolgozásakor
a felnőttképzési konzulens tematikára alapozva szeretnék
kiképezni a felnőttképzési IT szakmentorokat.
Felnőttképzési
konzulens képzés
Cél: A képzés
célja olyan közművelődési szakemberek képzése, akik
megfelelő szemléletmód, ismeretek és készségek birtokában
segítik az intézmény felnőttképzési szolgáltató tevékenységét,
a vonzáskörzetben élők felnőttképzésbe való bekapcsolódását.
A képzés képessé teszi a résztvevőket számítógéppel
segített „help-desk” szolgáltatás létrehozására
és működtetésére, a felnőttképzés bármely formájába
bekapcsolódni kívánók számára tájékoztatás, útmutatás
nyújtására, az e-learning segítésére, a tanulási szükségletek
és lehetőségek felmérésére, az intézmény felnőttképzésbe
való bekapcsolódásának segítésére, tanuló közösségek,
klubok szervezésére.
A tematika itt
letölthető.
Az első
képzés harminc résztvevővel 2005. december 12-én indult
és 2006 júniusában zárult. Részben módosított tematikával
az IT-mentor képzés keretében további 16 fő szerezte
meg a konzulens végzettséget.
Az elektronikus tananyag bárki számára hozzáférhető,
aki vendégként bejelentkezik a pallo.bmknet.hu
oldalon.
A tanagyagot a tapasztalatok alapján javítjuk. A javított
tanegységeket folyamatosan cseréljük.
PALLÓ képzési információs rendszer
A honlap a felnőttkori tanulás iránt
érdeklődők, közművelődési munkatársak, felnőttképzési
konzulensek és azon szakértők számára nyújt segítséget,
akik a felnőttképzésbe való bekapcsolódás segítésére
vállalkoznak. A linkgyűjtemény és hírszolgáltatás felöleli
és kulcsszavak alapján összefogja a felnőttképzés témakörében
fellelhető honlapokat. Célja, hogy segítse az egyén
élethelyzetének megfelelő képzés, támogatási lehetőség
kiválasztását, az önálló tanulást, a témakörhöz kapcsolódó
szerteágazó információk egy helyről történő elérését.
A hírlevelére az érdeklődő honlapon történő regisztrációval
iratkozhat fel. Szakmai munkatársaknak „szakértőként”
szükséges regisztrálniuk, hogy a teljes tartalomszolgáltatáshoz
hozzáférjenek.
Az információs rendszer honlapja:
www.felnottkepzesinfo.hu
Tájékoztató szolgálat
A Budapesti Művelődési Központ telefonos
tájékoztató szolgálata 2006 januárjában indult.
A Biatorbágyi Faluház 2006 áprilisában indíttotta el
személyes tájékoztató szolgálatát.
A Budapesti Művelődési Központban 2006 nyarán került
sor az akadálymentesen megközelíthető tájékoztató pont
kialakítására.
A PALLÓ felnőttképzési tájékoztató szolgálat szeptember
1-jén kezdte meg működését, ünnepélyes megnyitására
szeptember 19-én került sor.
Help-desk
A Budapesti Művelődési Központ által
működtetett help-desk
feladata a felnőttképzési konzulensek munkájának segítése.
Az információs rendszer karbantartása és működtetése
mellett megfelelő szakértői háttérre támaszkodva segíti
a konzulensi munka során felmerülő problémák megoldását.
Elérhető a 371-2772-es telefonszámon vagy a palloinfo@bmknet.hu
e-mail címen.
Tanulást segítő
program
Cél: a tanulástól
elszokott felnőttek képzésbe való bekapcsolódásának
segítése a lehetőségek megismertetésével, az önismeret
és az önbizalom növelésével, a választás képességének
kialakításával, a tanulási mód felmérésével és fejlesztésével,
valamint önsegítő csoportok kialakításával.
Részletek:
- A program kidolgozását kérdőíves
felmérés előzte meg, amely során elsősorban a célcsoportok
– kisgyermekesek és 50 év felettiek –
tanulási szükségleteit mértük fel.
>>>
- A programot felnőttképzési szakemberek
és munkaügyi tanácsadók dolgozták ki. A program tréning
részt is tartalmazó képzésből, önálló tanulásból és
információkeresésből, valamint klubfoglalkozás áll.
>>>
- A Biatorbágyi Faluházban 30 fő ingyenesen
vett részt a 15 órás, tréning részt is tartalmazó
képzésből, 15 óra önálló munkából, valamint 15 óra
klubfoglalkozásból álló programban.
- A klubok nyitottak, a képzés befejezése
után is folytatódnak, önsegítő közösségként lehetőséget
adva informálódásra, a tapasztalatok és a problémák
megbeszélésére.
- A képzés tapasztalatait felhasználva
továbbadásra alkalmas szakmai anyag készült.
- A képzés végén sor került a résztvevők
munkaerő-piaci kompetencia-változásának vizsgálatára.
Klub
A Biatorbágyi Faluházban 2006 márciusától
tanuló közösség – klub – működik.
A klub célja, hogy önsegítő közösségként járuljon hozzá
a térségben a felnőttképzésbe való bekapcsolódáshoz,
a sikeres tanuláshoz.
A résztvevők kidolgozták a klub
szabályzatát.
Szakmai és
nagyközönségnek szóló rendezvények
Szakmai megnyitó
A projekt szakmai megnyitója 2005 tavaszán
volt.
Az információs rendszer kialakítása után műhelybeszélgetést
szerveztünk. A szakmai rendezvénnyel párhuzamosan önéletrajzírási
tréninget, valamint internetes programok használatáról
szóló bemutatót tartottunk a lakosság számára.
A tájékoztató szolgálat ünnepélyes megnyitására 2006.
szeptember 19-én került sor.
A megnyitó programja:
10.00-11.00: Szakmai fórum
PALLÓ – segítség a felnőttkori tanuláshoz
A segítő szolgáltatás lehetőségei a közművelődési intézményekben
A bevezető előadás itt
megtekinthető.
11.00-11.30: A PALLÓ felnőttképzési
tájékoztató szolgálat ünnepélyes megnyitója
11.45-13.15: Álláskeresési technikák és önéletrajzírás
(tréning)
Vezeti: Kiss Gabriella, a Pest megyei Munkaügyi Központ
Álláskereső Klubjának vezetője
Munkavállalás, képzésválasztás
– kiscsoportos foglalkozás megváltozott munkaképességűeknek
Vezeti: Fehér Ildikó, Fővárosi Rehabilitációs Információs
Centrum munkatársa
13.30-16.00: Ismerkedés az iroda
szolgáltatásaival
A PALLÓ felnőttképzési információs rendszer használata
Egyéni konzultáció tanulási lehetőségekről
Önálló tájékozódás az interneten szakértői segítséggel
Oktatóprogramok bemutatása, kipróbálása
Záró konferencia
A közművelődési intézmények szerepe
és lehetőségei a felnőttképzésben (A rendezvény a PALLÓ
projekt záró konferenciája)
Időpont: 2007. január 30. 10.00 óra
Helyszín: Budapesti Művelődési Központ
Program:
10.00-10.10: Köszöntő –
Margittai Katalin, a Budapesti Művelődési Központ igazgatója
10.10-10.30: Tények és számok
Felnőttképzés és -oktatás a budapesti közművelődési
intézményekben
Előadó: Brüll Edit, a Budapesti Művelődési Központ igazgatóhelyettese
Az előadás itt
megtekintehető.
10.30-11.30: Mások hogyan csinálják?
1. TAN-TÉR, kistérségi tanulássegítő szolgáltatási rendszer
– Hogyan lehet a tanulást közel hozni
a felnőttekhez?
Előadó: Mészáros Zsuzsa, a projekt szakmai vezetője
Az előadás itt
megtekintehető.
2. HUMÁN -TÁR-HÁZ – Felnőttképzési hálózat
létrehozása a közművelődés intézményrendszerében
Előadó: Simon Zoltán, a HUMÁN-TÁR-HÁZ projekt szakmai
vezetője
Az előadás itt
megtekintehető.
3. Felnőttképzési információs és segítő szolgáltatások
Előadó: Juhász Ágnes, a PALLÓ projekt szakmai vezetője
Az előadás itt
megtekintehető.
11.30-11.45: Kérdések
11.45-12.00: Kávészünet
12.00-12.20: Honnan szerezhetünk forrásokat?
HEFOP tapasztalatok, 2007-2013 közötti fejlesztések
a kultúra területén
Előadó: Kiss Csaba osztályvezető, NFÜ –
HEFOP és EQUAL Program Irányító Hatóság
Az előadás itt
megtekintehető.
12.20-12.40: Hogyan lehetünk tagjai
a partnerhálónak?
Együttműködéssel a foglalkoztatási helyzet javításáért
Előadó: Lengyel János, a Közép-magyarországi Regionális
Munkaügyi Központ fejlesztési és koordinációs főigazgató-helyettese
Az előadás itt
megtekintehető.
12.40-13.00: Kérdések
13.00-13.30: Ebéd
13.30-14.30: Műhelymunka – Milyen működő
szolgáltatásokhoz lehet kapcsolódni?
- Palló felnőttképzési tájékoztató szolgálat
- Palló információs rendszer
- Önsegítő klub
|